Gálhidy Péter a természet formáit, ritmusát, arányait sűríti alkotásaiba, hétköznapi használati tárgyakat is felhasználva. A Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész műveiből november 7-én, pénteken nyílt kiállítás a Hírös Agórában.
A Kénytelen egyensúly című tárlat a Magyar Művészeti Akadémia tagjait bemutató sorozat újabb, tizenkettedik része. Megtekinthető: november 30-ig hétfőtől-szombatig, 10-19 óráig.
Pygmalion történetét elevenítette fel köszöntő beszédében Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója. A görög mítosz szobrásza olyan tökéletes nőalakot formázott meg elefántcsontból, hogy beleszeretett művébe. Aphrodité, a szerelem és a szépség istennője teljesítette az alkotó kérését, és életre keltette a szobrot.
„Feltételezhetjük, hogy jókat beszélgettek hosszú közös életük során. Mert a szobrokkal igenis lehet beszélgetni, higgyék el. Persze nem olyan egyszerűen, mint azt a mitológiai mester tehette, életre kelt szerelmével, de a szobrok igenis szóra bírhatóak, beszélnek hozzánk. Csak nagyon figyelnünk kell rájuk. Koncentrálnunk kell, hogy meghalljuk azt, amit mondani szeretnének nekünk. Csak nekünk egyedül, és csak abban a fokuszált pillanatban, amikor mindent kizárva magunk körül, csak rájuk figyelünk, erősen, nyitottan, meg akarjuk őket érteni, és meg akarjuk hallani a hangjukat” – mondta Barta Dóra, aki szerint így érthetjük meg a szobrok és általában minden képzőművészeti alkotás titkát.
Mint hangsúlyozta, Gálhidy Péter művészetével arra tanít, hogy „a természetben és önmagunkban újra fedezzük fel a csendet, az időt, az élet mély ritmusát”.
Polgár Botond Munkácsy-díjas szobrászművész kijelentette: nem csupán egy új kiállítást nyitnak meg, hanem „egy olyan művészi gondolkodás terét, amely a természet idejét – nemcsak formáit – próbálja szoborba foglalni”.
A gyergyószentmiklósi származású művész hosszan méltatta pályatársát, személyes élményt is beleszőve beszédébe. Mint kiderült, Gálhidy művei közül számára a legkedvesebb a Káci című alkotás, amely egy abroncsos szőlős-boros kád – a peremén meglepő, aprólékos díszítéssel.
„Hazatérésem nyitótaktusa az a pillanat, amikor először pillantom meg a Gyergyói- medencét, a fenyők között átnézve. Medencék, kádak, cseberből-vederbe, a hegyi kirándulások összes előfordult látképe és a nagyszüleim pincéjének a központi eleme sűrűsödik ebben a tárgyban. Sosem fogom tudni úgy megfogalmazni a szülőföldem esszenciáját, ahogy ebből a káciból ki tudom olvasni. A helyét, ahová vágyom, és amit mindig kívülről látok immár, a deszkavégeken kihajtott parányi fenyők által elhatárolt nagy ürességet. A gyermekkor fordított távcsövén keresztül látott távoli világot, melyet ez a sérülékennyé díszített, eredeti funkciójától megfosztott és az abszurd beavatkozás folytán az örök léc felé magasztosított tárgy jelöl” – fogalmazott Polgár Botond.
