Számos politikus és befolyásos közéleti szereplő pályájának vetett véget a 2026-os rendszerváltóláz, amely Bács-Kiskunban túlmutat az Orbán-rendszer összeomlásán. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) szétesése ugyanis nem csupán a Fidesz–KDNP évtizedeken át kiépített párt- és mélyen beágyazott pénzügyi struktúrájának végét jelenti, hanem egy olyan politikai-ideológiai korszak lezárását is, amely még 1988–1989-ben vette kezdetét, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) indulásával. Ez a nemzeti fórumos világ személyeken, ingatlanokon, szimbólumokon és narratívákon keresztül fokozatosan épült be, majd idővel teljesen feloldódott abban a hatalmi rendszerben, amelynek működése a végére szinte kizárólag Orbán Viktortól függött. Ebben az írásban azt mutatom be, miként épült ki, majd hogyan zárult le egy politikai korszak Bács-Kiskunban április 12-én.
Politikai veteránokat sodort el a békés rendszerváltás 2026-ban
Font Sándort 28 év után sodorta el a Tisza áradása. A gazdálkodó családból származó, soltvadkerti születésű politikus 1998 óta rendre megnyerte a Bács-Kiskun megyei választókerületét. (Az ország évtizedeken át Soltvadkertet és vidékét leginkább az „Aranyháromszögként” ismerte az itteni feketegazdaság miatt.) Pályájának kezdetén a helyi esperes ajánlotta őt az MDF-et éppen szervező Lezsák Sándor figyelmébe még az 1989-es rendszerváltás hajnalán. 2004-ben Font Sándort kizárták az MDF frakciójából, nem sokkal ezt követően a Fideszhez csatlakozott. Ez azért is lényeges fordulat, mert ekkorra már Orbán Viktor megkezdte az MDF fokozatos „felszalámizását”.
Ugyanebben az időszakban zárták ki az MDF-ből Lezsák Sándort is, miután tarthatatlanná vált a konfliktusa Dávid Ibolya pártelnökkel. A most 76 éves politikus a magyar politika egyik veteránja, aki már a rendszerváltás előtti években nevet szerzett magának azzal, hogy a lakiteleki házának a kertjében jött létre az MDF. A párt megalakulásakor egyébként jelen volt a Bács-Kiskun megyei tanács elnöke is, de az állampárt részéről kétségtelenül a legnagyobb név a népi plebejus kommunistaként ismert Pozsgay Imre volt, aki akkor a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkári posztját töltötte be. Pozsgay Imre később, az MSZP-ből való 1990-es kilépése után az MDF-hez csatlakozott, majd idővel – 2005-től – már Orbán Viktor táborát erősítette, elsősorban szimbolikus szerepekben, például az általa vezetett Nemzeti Konzultációs Testület tagjaként.
Lezsák Sándor 1994-ben jutott be először a parlamentbe, 1998-tól pedig már egyéni mandátummal ült az Országgyűlésben – egészen addig, amíg 32 év után őt is el nem sodorta a Tisza áradása. A nyilvánosság számára a Lezsák család befolyását talán leginkább a közpénzmilliárdokból felépített lakiteleki birodalom, a Hungarikum Liget jelképezi.
Lezsák neve nem mellesleg tavaly azért került be a hírekbe, mert kuratóriumi tagként megszavazta, hogy a kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítvány a rábízott közpénz döntő részét egyetlen befektetésen keresztül elherdálja – összesen 127 milliárd forint értékben.
Természetesen mindaz nem kizárólag az említett politikusokon múlt, hogy a bács-kiskuni jobboldal – amely még az ezredfordulón sokszínű volt – teljesen magáévá tette az „egy a zászló, egy a nemzet” gondolatát, amely idővel lényegében Orbán Viktor nevével forrt össze. Hosszú folyamat vezetett idáig, amelyet pártszakadások (MDF, KDNP), politikai alakulatok megszűnése (MDF, Kisgazdapárt, MIÉP), az első Orbán-kormány tapasztalata, valamint a Fidesz 2002-es és 2006-os választási veresége is formált.
De ami igazán számított, az nem a felszín volt, hanem az, ami közben a mélyben épült. A Fidesz módszeresen szőtte át a megye helyi világait, melyben szerepet kaptak: a polgári és a gazdakörök, a fideszes önkormányzatok – rajtuk keresztül a közpénzből fenntartott helyi sajtó, melyek idővel már puszta pártsajtóként működtek, valamint sportklubok, álcivil egyesületek, az uniós és állami pályázatok révén előnyhöz juttatott, kormányközeli vállalkozások és egyéb pénzcsatornákon át támogatott fideszes szervezetek. Ebben a közegben pedig a másként gondolkodók és az ellenzékiek számára egyre szűkebb lett a mozgástér: aki mégis felvállalta a véleményét, az vagy a munkahelyét kockáztatta, vagy lejárató kampány indult ellene, és végül ellehetetlenült.
Ugyanakkor hiába volt valaki a Fidesz ellenzéke a megyében, a baloldal lázálmos célkitűzése és a valóság között tátongó szakadék hatalmas volt. Ennek pedig társadalomtörténeti okai vannak.
Hogyan jutottunk el odáig, hogy évtizekeden át csak egyetlen valós politikai erő volt Bács-Kiskunban?
Legalább három tényező kellett ahhoz, hogy csak a Fidesz érvényesüljön 2010-ig.
Mélyen gyökerező nemzeti hagyományok
Bács-Kiskun jobboldali kötődésének történeti gyökerei vannak, itt mindig is erősebben rezonáltak a nemzeties politikai üzenetek. Ehhez nem kell feltétlenül a 19. századi ’48-as függetlenségi hagyományokig visszamenni, elég a 20. század második felét nézni, ugyanis a szocialista iparosítás itt az ország más részeihez képest mérsékeltebb volt. És ennek következtében a megye nagy részén tovább éltek a paraszti és kisgazda hagyományokra épülő társadalmi és politikai minták.
Az 1970-es és 1980-as években mindez egy sajátos, más megyékhez képest valamivel nyitottabb kulturális légkörrel párosult, amelyben fontos szerepe volt a megyei MSZMP-ben jelentős befolyással bíró Pozsgay Imre, későbbi államminiszternek. Ez abban is megmutatkozott, hogy ekkor több, országosan is egyedülálló kulturális intézményt alapítottak Kecskeméten, például a film- és a kerámiastúdiót, amelyek szabadabb kulturális atmoszférát teremtettek. Ez a fajta szabadság még ettől izzadságszagú volt, viszont enélkül aligha jöhettek volna létre azok az alkalmak, amikor írók, politikusok és filozófusok gyűltek össze Lezsák Sándor kertjében.
Sosem tudtak a szocialisták gyökeret ereszteni
Az 1989-es rendszerváltást követően az MSZMP utódpártja, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) sosem tudott mély gyökeret ereszteni a megye lokális társadalmában. Hiába emlékezhettek sokan még a lazább politikai légkörre, és hiába állt az MSZP rendelkezésére a pártállami időszakból megörökölt pártiroda hálózat, valamint hiába nyertek a szocialisták az 1994-es országgyűlési választáson, a párt mégsem vált meghatározó politikai erővé Bács-Kiskunban. A baloldal elszigetelődése azzal függött össze, hogy sem kulturálisan, sem a politikai gondolkodásban nem tudott valódi alternatívát kínálni a konzervatív, kisgazda és polgári narratívákkal szemben.
1994-ben ugyan a szocialisták a megye 10 egyéni választókerületéből nyolcat is megnyertek, ám a győztes képviselők mögött ott álltak szorosan a kisgazdák, az Agrárszövetség, valamint a kampányban antikommunista szólamokkal kampányoló SZDSZ. A két kecskeméti választókerület volt a kivétel, ahol az egyik mandátum a szabad demokratákhoz, a másik pedig a Vállalkozók Pártjának jelöltjéhez, Zwack Péterhez került, aki az SZDSZ-szel, az Agrárszövetséggel és az akkor liberális Fidesszel indult szövetségben.
Végül aztán az antikommunista SZDSZ koalícióra lépett a szocialistákkal, amely sok szavazó számára fordulópontot jelentett, és egyben hozzájárult ahhoz a választói átrendeződéshez, amelynek nyomán a nemzeti liberálisok – a polgári és európai Magyarország ígéretével kampányoló – Fidesz felé fordultak. 1998-ban Bács-Kiskunban a Fidesz hat egyéni választókerületben nyert, a kisgazdák kettőben, az MDF pedig szintén kettőben.
Felszalámizás után egy a tábor, egy a zászló
A Fidesz egyre erősebbé vált, miközben felszalámizta és maga alá gyűrte a belső vitáktól hangos jobboldali pártokat: az MDF-et, a kisgazdákat, a Vállalkozók Pártját, de még a MIÉP-et is, miközben az ezekből kizárt politikusok egy részét tagságába fogadta. A folyamatot Bács-Kiskunban az sem törte meg, hogy a Fidesz 2002-ben és 2006-ban is elveszítette az országgyűlési választásokat. Ezek a vereségek inkább egybeforrasztották azokat a politikai csoportokat, amelyek magukat hol jobboldalinak, hol nemzetinek, kereszténynek vagy polgárinak nevezték.
Majd az első igazán látványos áttörést a 2006-os önkormányzati választások hozták meg a Fidesz számára, amelyben jócskán szerepet játszott a közvetlenül előtte nyilvánosságra került, őszödi beszédként elhíresült Gyurcsány Ferenc-féle felszólalás is. Orbán Viktor helyi emberei ekkor gyakorlatilag narancsba borították az ország önkormányzatait. Előzmény, hogy a néhány hónappal korábbi tavaszi országgyűlési választáson Bács-Kiskunban a tíz választókerületből kilencet a Fidesz nyert meg – a kiskunfélegyházi kerületben pedig csupán 77 szavazattal maradt alul.
2010-re már a teljes fölény is kialakult: a magát nemzeti oldalnak nevező Fidesz mind a tíz választókerületet megszerezte. Ezt a teljhatalmat később is megőrizte: 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is mind a hat egyéni választókerületben győzött.
2026: a NER összeomlása
Lehetetlen számszerűsíteni, mennyi elemzés és magyarázat született már április 12-e óta arról, miért veszítette el a Fidesz Magyarországot. Budapest Orbán Viktortól már korábban elfordult, majd fokozatosan a nagyobb vidéki városok is kikerültek a befolyása alól. De aligha gondolta volna bárki, hogy a választás estéjén Magyarország térképe egy, a Tisza Párt többségét jelölő kék tengerre hasonlít majd, amelyben mindössze tíz narancssziget úszkál, azok is jellemzően a periférián. Ennek egyik oka ugyanis éppen az, hogy ez már nem az a vidék, amelyet Orbán Viktor korábban meghódított. A megyei politikai történeti áttekintés után a magyar társadalom átváltozása mögötti folyamatokat öt – rövidebb – pontban foglaltam össze. (Ezek külön külön is megérnek majd hosszabb kifejtést.)
Hét éve nincs gazdasági növekedés, miközben elfogyott a levegő
Többször is repülőrajtot hirdetett Orbán Viktor, végül helyette elhúzódó válság lett. Az infláció, különösen az élelmiszerárak tartós emelkedése már nem rövid ideig tartó gazdasági jelenségként hatott, hanem mindennapi feszültséggé vált. A COVID utáni időszakban nem sikerült tartós stabilitást teremteni, a kis- és középvállalkozások számára pedig az energiaárak emelkedése az alapműködést is már veszélyeztette. Kulcstényező a helyreállítási alap (RRF) pénzei körüli huzavona is, valamint az, hogy a jogállamisági vita miatt Magyarország nem jutott hozzá az uniós források egészéhez, miközben a meglévő források elosztása torz módon, túlárazottan, a Fidesz-közeli csatornákon keresztül folyt szét.
Luxizás, korrupció
A gazdasági nehézségekkel párhuzamosan erősödött a Fideszes elit ellen irányuló társadalmi harag, amit csak tovább fokozott a kormányhoz köthető üzleti körök látványos gazdagodása, miközben a hétköznapokban sokaknál a mindennapi megélhetés is gondot jelent. Se szeri, se száma a botrányoknak az Orbán-kormányok alatt, de mind közül az MNB-ügy az, amely az utcáról is ma már jól látható. Nem véletlen, hogy a leköszönő fideszes politikusok a Matolcsy családban találták meg a bukásuk magyarázatát.
„Szeretném megköszönni ezt az eredményt Matolcsy Ádámnak, Matolcsy Györgynek, és a hasonszőrűeknek, akiknek sok sara van abban, hogy a magyar jobboldal, mi most elvesztettük ezt a választást” – mondta Bányai Gábor leköszönő fideszes országgyűlési képviselő a vasárnap esti eredményvárót követően Kiskunhalason (Bács-Kiskun 5. sz. választókerület). Közismert, hogy ha az MNB-alapítványoknak juttatott 266 milliárd forintos vagyon nem tűnt volna el Matolcsy György jegybankelnöksége alatt, hanem legalább az inflációval növelten megőrizte volna értékét, ma mintegy 440 milliárd forint állhatna az alapítványi számlákon. Közben ne feledkezzünk meg arról, hogy a csoport további 200 milliárd forint idegen tőkét is kapott, 127,5 milliárd forintot a kecskeméti Neumann János Egyetemtől, valamint 70 milliárd forintot az MBH-tól. A botrány kecskeméti egyetemi szála pedig helyben gyakorlatilag lenullázta a bács-kiskuni fideszes politikusok reputációját is.
Megnőtt az aktivizmus
A kormányok időről időre elfáradnak, ám ritkán fordul elő, hogy ekkora tömeg ne csupán kormányváltást, hanem teljes elit- és rendszerváltást követeljen. Az elmúlt hetekben két vesztes fideszes országgyűlési képviselőt is megkérdeztem arról, hogy a pártközpont belső mérései alapján nem figyelmeztették-e őket arra, hogy a társadalom mélyén a szokottnál jóval erősebb mozgás zajlik. Az egyikük azt mondta: nem. A fideszesek így a kampány végén is azt kapták információul a budapesti pártközpontból, hogy a közvélemény-kutatások szerint jól állnak, és a Bács-Kiskun megyei körzetek többsége megnyerhető. Nem érkezett óvó jelzés sem feléjük, és ők tényleg abban a hitben éltek, hogy nem fordulhatnak meg a korábban 20–30 százalékponttal nyert körzetek.
Az eredményt így aztán ma sem tudják értelmezni, hogy honnan jelent meg hirtelen ennyi új szavazó a vidéki kisvárosokban, ahogy azt sem értik, hogy a korábban inkább fideszes középosztálybeliek átszavaztak a Tisza Pártra.
Ezt a társadalmi átrendeződést Kovách Imre és Szabó Andrea szociológusok írták le részletesen, rámutatva arra, hogy a helyi véleményformáló szerepet betöltő értelmiségi–vállalkozói–polgári réteg fokozatos átállása figyelhető meg. Ez a csoport nem a korábban is politikailag aktív, erőforrásokhoz kötődő Fidesz-elitből került ki, hanem inkább a helyi bálok, kulturális események és hagyományápolás köré szerveződő civil közegből. Ez a folyamat is hozzájárult ahhoz, hogy a Tisza a kisvárosokben mindehol megjelent, miközben a Fidesz-elit jelentős része továbbra is kitartott Orbán Viktor mellett.
„Mi lettünk az MSZMP” – mondja egy fideszes politikus
Miután április 12-én a Fidesz Bács-Kiskunban vereséget szenvedett, interjút kértem az egyik megyei országgyűlési képviselőtől, aki először csak egy háttérbeszélgetést vállalt (később azonban meggondolta magát, és jelezte, hogy mégis hajlandó a következő hetekben interjút adni a KecsUP Híreknek). A bukás okát meglehetősen plasztikusan úgy fogalmazta meg, hogy „mi [Fidesz – a szerk.] lettünk az MSZMP”. Szerinte 16 év alatt megöregedtek, elfáradtak, és ez önmagában is elegendő magyarázat arra, hogy leváltották a Fideszt.
A szabadságukat féltő fiatalok
Orbán Viktor eltávolodott Európától és az Európai Uniótól, amelyről nem építő kritikával beszélt, hanem egyre inkább ellenségképpé formálta azt, és ez végzetesnek bizonyult a Fidesz számára. Mert nemcsak a húszas-harmincas éveiben járó generációban, hanem az idősebb korosztályok egy részében is reális veszélyként jelent meg, hogy egy újabb Orbán-kormány esetén elveszhet az az Európához kötődő szabadságérzet, amely mára a magyar társadalom fiatalabb felének identitásában mélyen beépült.
A kutatások rendre azt mutatják, hogy ugyan a magyarok körében erős a nemzeti identitás, ugyanakkor legalább ilyen hangsúlyosan jelen van az európai identitás és a Nyugat-Európához való kötődés is. Ez nem jelent szolgalelkű viszonyt, és nem is egy idealizált kép az Európai Unióról, hiszen mindenki tisztában van vele, ott is számos probléma és kihívássel kell megküzdeni. A kulturális orientáció ettől még alapvetően nyugatias: a fiatalok tekintete nem kelet, és különösen nem Moszkva felé irányul.
Orbán Viktor és a Fidesz Európa-ellenes kommunikációja így sok fiatal számára azt az üzenetet hordozta, hogy sérülhet a nyugati kötődés és elveszhetnek az uniós tagság gyakorlati előnyei is – mint, ahogy már egy ideje nem érhető el az Erasmus-program se.
A fiatalok végső soron április 12-én a saját szabadságukra szavaztak.
Ha mindezt összevetjük más – itt fel nem tüntetett – tényezőkkel együtt, nem lehet kérdés már, hogy a magyar társadalom többségében megérett a rendszerváltás igénye. Egy feltétel azonban ahhoz feltétlenül kellett, hogy a társadalom különböző rétegeiben megjelenő elégedetlenség, félelem és a változás iránti igény szavazati formában célba érjen, mégpedig egy valós politikai ellenzéki párt, jelen esetben ez a Tisza Párt volt.
A kérdés innentől az, hogy az új politikai erő él-e azzal a lehetőséggel, amit kapott, és hogy a magyar társadalom még egyszer ne engedje meg, hogy egyetlen párt a fejére nőjön.
