Hírös Embör

Nehéz helyzetbe hozza az iskolákat a nemzeti alaptanterv módosítása

A kormány által 2014-ben létrehozott, a tanárok számára kötelező tagságot előíró Nemzeti Pedagógus Karnak sem tetszik a nemzeti alaptanterv (NAT), amit az eredeti tervekkel ellentétben mégsem cserélnek le, csak módosítanak szeptemberben. Közleményük szerint a módosítás „nem tartalmazza a pedagógiai...

Így tartanak sok tízezer embert függőségben

A kormányzat semmit nem tesz, holott a részben visszaszoruló közmunka miatt nagyon sokan maradnak lényegében egyetlen fillér nélkül - és róluk a településeknek kellene gondoskodni, de pénz hiányában nem tudnak. Habár visszaszorulóban van a közfoglalkoztatás Magyarországon, emellett a fiatalok is...

Luxusbörtönbe vonult Kecskeméten Mengyi Roland

A volt fideszes képviselő a Blikk szerint a kecskeméti börtönben van, amelyről az a hír járja, hogy "szinte egy szanatórium". A múlt szombaton, titokban vonult börtönbe a volt fideszes országgyűlési képviselő, Mengyi Roland, akit szeptemberben négy év letöltendőre ítélt a...

Az „egyetemvárosi” cím ellenére nincs hol szórakoznia a fiataloknak

A városban élők egyik legmegosztóbb problémája, a szórakozóhelyek hiánya. A HelloVidék kíváncsi volt a fiatalok és az önkormányzat véleményére is, vajon miért nem találja meg helyben egy fiatal a szórakozását és milyen intézkedéseket tesz a város vezetése, hogy változzon...

Egerben már dobták a biomassza fűtőművet

Komoly vihart kavart helyben a kecskeméti biomassza fűtőműről szóló cikkünk. A beruházásra közel 8 milliárdot szánnak, miközben az Egerbe tervezett csak 1,4 milliárdba került volna, mégsem éri meg megépíteni. “A Kecskeméti Termostar reakciója a rémhírekre”, vagy éppen “valótlan információkkal teli...

Ők mehetnek nyugdíjba 2020-ban

A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer 2012. évtől történt módosítását követően saját jogú öregségi nyugdíj megállapítására kizárólag azon személyek esetében nyílik lehetőség, akik betöltötték a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárukat, továbbá a nők, amennyiben rendelkeznek 40 év jogosultsági idővel, a nyugdíjkorhatárra tekintet nélkül...

Elszálltak a sertés- és benzinárak

Megugrott tavaly decemberben az infláció. A drágulás üteme a novemberi 3,4 százalékról négy százalékra emelkedett, ami ebben a tartományban már komoly emelkedésnek számít akkor is, ha erre a jegybank és az elemzők is előre figyelmezettek. Sőt, az elemzői és...

Rengeteg készpénz tartanak maguknál magyarok

Rekordot döntött a készpénzállomány 2019 végén – írja szerdai kiadásában a Világgazdaság a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva. Decemberben 102,5 milliárd forinttal emelkedett a készpénzállomány, amely így elérte a 6627 milliárd forintot. Ez 8 százalékkal több, mint amennyi 2018...

Bukásra áll a magyar civiltörvény az Európai Bíróságon

A főtanácsnok indítványa szerint a 2017-ben elfogadott jogszabály sérti a tőke szabad mozgását. Közzétette indítványát a magyar civiltörvényről az Európai Bíróság főtanácsnoka. Manuel Campos Sánchez-Bordona ebben azt írta: a jogszabály ellentétes az uniós joggal. A főtanácsnok azt javasolja a Bíróságnak, hogy az állapítsa...

Vádat emeltek egy szerb drogcsempész ellen Kecskeméten

Kábítószer birtoklása miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség egy 28 éves szerb férfi ellen, aki tavaly márciusban 10 kilogramm kannabiszt akart autójában Magyarországon keresztül Szlovákiába szállítani – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden az MTI-t. A közlemény szerint a...

Friss

MOL: A hazai repterek kerozinellátása stabil és zavartalan

A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...