Egyre magasabb lett a 2008 és 2018 közötti időszakban foglalkoztatott pedagógusok átlagéletkora, miközben a 29 év alatti tanárok aránya aggasztóan csökken – derül ki a Népszava jelentéséből, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia frissen publikált tanulmánya alapján közölt.
Az 50-59 éves tanárok aránya...
A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint további béremelésre és a kórházi díjtételek korrekciójára is szükség van.
A klimatizálás és az orvosi eszközök cseréjét ítéli a legfontosabb fejlesztési feladatnak a Magyar Kórházszövetség elnöke, Ficzere Andrea a növekedés.hu-nak adott hosszú interjúban. Szerinte további...
Hamarosan drágul a liszt és a kenyér – írja kedden a Világgazdaság, amely szerint az alapanyag-, energia- és munkabérköltségek emelkedése, valamint az afrikai sertéspestis-járvány megelőzésével kapcsolatos intézkedések miatt a malmok január végétől 3-5 forinttal növelik a liszt kilogrammonkénti árát,...
„Miért is ne vallhatnánk be, hogy a magyar gazdaságpolitika egyik gyenge pontja a lakáspolitika, ahol minden jószándék végül fordítva sül el: siker helyett kudarcot szül?” - kezdődik Matolcsy György jegybankelnök írása a Növekedés.hu-n.
Matolcsy György szerint
fenntarthatatlan a lakáspolitikai és ingatlanpiaci helyzet.
„Kizárólag a kereslet...
Orbán Viktor családtámogatási politikájának alapja, hogy az adóból ad kedvezményeket a gyermekek után. Mivel a kedvezményeket a befizetett adóból vonják le, ez már eddig is valójában a tehetősebbeknek jelentett előnyt. Most, hogy Orbán bejelentette a korábban csak négygyermekes anyáknak...
Magyarországon közel egymillió alkoholista él, de a kormánynak nincs alkoholstratégiája. A drogstratégiai pedig távol áll a valóságtól – mondta a Népszavának az egri szenvedélybetegeket segítő RÉV-központ Jószolgálat-díjjal kitüntetett vezetője, Kohári Szilvia.
Év végén lehet, hogy új állást kell keresnie? A...
,Egy örökkévalóság volt, mire beértünk a műtőbe. Nagyon fájt mindenem. Még bent volt a méhlepény, szülési görcseim voltak. A baba egy papírzacskóban a lábam közt. Amint a gurulós ágyról átmásztam a műtőasztalra, az ápoló aki betolt, sarkon fordult, hogy...
A korábbinál jóval alacsonyabb ajánlatokkal rukkoltak elő idén a cégek, a szakszervezetek küzdelmes időszak elé néznek. A dolgozók a százalékok helyett inkább fix emelést kérnek.
eindultak a bértárgyalások a versenyszférában, miután a tavalyi év utolsó előtti napján kiderült: mégsem nőnek...
A férfiaknál Vas Balázs, a nőknél Vas Kata Blanka védte meg címét a téli terepkerékpár (cyclocross) országos bajnokságon.
A szervezők arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a szakági ob-k történetének egyik legnépesebb mezőnye szerepelt vasárnap Kecskeméten, ahol változó időjárási körülmények és...
Kecskeméti KSE-ügy, NAV-os sztorik és a Mercedes-gyárból elküldött dolgozók vitték a prímet a héten.
https://kecsup.hu/2020/01/megis-igazunk-lehet-kse-ugyben-a-polgarmesterrel-szemben/
https://kecsup.hu/2020/01/pentektol-igazolni-kell-hogy-mibol-telik-millios-orara-ekszerre/
https://kecsup.hu/2020/01/tobbszor-legyozte-a-nav-ot-az-adohatosag-bosszut-allt/
https://kecsup.hu/2020/01/letszamcsokkentes-a-kecskemeti-mercedesnel/
https://kecsup.hu/2020/01/kecskemeti-parkolasi-para-az-internet-uj-kedvence/
https://kecsup.hu/2020/01/lakossagi-forum-a-korhaz-kornyeki-parkolasi-mizeriarol/
A vállalat folyamatosan biztosítja a repülőterek és a partnerek számára szükséges kerozinmennyiséget, az ellátási láncok működése biztonságos, fennakadásokra nem...