Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: Európai Unió

Szociális munkás, drogprevenciós szakértő, zenetanár és edző is részt vesz a szegregátumban induló felzárkóztatási programban

85 százalékban uniós pénzből, az Európai Szociális Alap Plusz forrásából finanszírozzák a Kecskemét egyik szegregátumában, a Zsinór, a Kórház és Epreskert utcák környezetében induló...

Hogyan tud Európa úrrá lenni az erdőtüzeken?

Idén több mint egymillió hektárt perzseltek fel az erdőtüzek Európában. A katasztrófák immár nem csupán a forró mediterrán országokra korlátozódnak, mostanra északabbra is megjelentek,...

Az emberség hangjai: kampányt indított az Európai Unió a humanitárius segítségnyújtásáról

Augusztus 19-én ünnepeltük a Humanitárius Világnapot. Ebből az alkalomból az Európai Unió új kampányt indított „Az emberség hangjai” címmel. A kampány célja, hogy felhívja...

Orbán Viktor szerint Magyarországon „családbarát adóforradalom zajlik”

Covid, robotok, mesterséges intelligencia, fiatalok, család, szabadság, nemzeti közösség, adóforradalom, USA, Oroszország, Kína, Európai Unió – többek között ezeket a témákat érintette Orbán Viktor...

Leginkább európaiságunkat hangsúlyozta Magyar Péter a Székesfehérváron megtartott Tisza-nagygyűlésen

A kormányfő tusnádfürdői beszédére rímelve – talán a közéleti tematizációba beleszólás szándékával is – hirdette meg nagygyűlését Székesfehérvárra Magyar Péter. Elsősorban nyugati elköteleződésre, a...

Újabb szankciós csomag Oroszország ellen – végül Magyarország és Szlovákia sem vétózta meg

Az Európai Unió elfogadta az Oroszország elleni 18. szankciós csomagot, így tranzakciós tilalom lép életbe 22 orosz bankkal, valamint az Orosz Közvetlen Befektetési Alappal...

Ezúttal is Ukrajna, illetve a szombati Pride-felvonulás kapott főszerepet Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjújában

Az Európai Tanács ülésén vett részt tegnap Orbán Viktor kormányfő, ezért a megszokott péntek reggeli megszólalására – már nem először – Brüsszelből kerített sort....

Több mint 80 millió forintos uniós támogatással készül a Kecskeméti Televízió és a vajdasági Pannon RTV természetvédelmi műsora

Már három alkalommal pályázott közösen uniós támogatásra a Kecskeméti Televízió és a vajdasági Pannon RTV, mégpedig környezetvédelmi programokra és egy természetvédelmi filmsorozat elkészítésére. A...

1 milliárd euró uniós forrás már végleg elveszett, a lehívott pénzek tekintetében a középmezőnyben Magyarország

A 2021-2027 közötti uniós költségvetési időszakban a nemzeti társfinanszírozással együtt összesen 26,14 milliárd euró állt volna Magyarország rendelkezésére uniós programokra. Eddig 9,1 százalékot hívtunk...

Ismét a magyar kormány és az uniós alapértékek kerülnek fókuszba Brüsszelben

A magyar kormánynak az Európai Unió Tanácsa keddi ülésén újból számot kell adnia az uniós alapértékekhez való viszonyáról. Bóka Jánosnak, Magyarország európai uniós ügyekért...

Hirdetés

Felkapottak

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...