Megyében

Miért van karanténban lévő Tisza Sziget Kecskeméten? – a volt szocialista képviselő esete a Glória Szigetben

Több mint egy éve sorra alakulnak a Tisza-szigetek Bács-Kiskunban, Kecskeméten legalább hét működik. A Tisza Párt belső becslései szerint országosan 2–3 ezer Sziget lehet....

Korrupt háziorvos ellen emelt vádat a főügyészség, börtönt indítványoznak neki

Többek között üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette a vád egy Bács-Kiskun megyebeli községben háziorvosként dolgozott doktornővel szemben, aki pénzért, a Covid-19 elleni vakcina beadása...

Egyre gyakoribb alföldi tájkép a kiszáradt napraforgó-ültetvény, úgy tűnik, már nem bírja az itteni klímát

A napraforgó tábla általában hálás fénykép-téma, de nem az idei nyáron az Alföldön. Gátér és Pálmonostora között készítettünk képeket egy ültetvényről, de fotózhattunk volna...

Időközi polgármester-választás Kiskunfélegyházán: bejelentette indulását Kollár László ellenzéki képviselő 

Kollár László bejelentette, hogy indul a kiskunfélegyházi időközi polgármester-választáson október 12-én. A Válasszon Jövőt! Kiskun Lokálpatrióta Egyesület őt támogatja jelöltként, miután a Fidesz-KDNP-Nemzeti Fórum...

Megszólalt a Bácsvíz a nagykőrösi ivóvízről, szerintük nincs probléma vele

Továbbra is nagy a felháborodás a nagykőrösi ivóvíz minősége miatt. Egyre több lakos panaszkodik, amit a szolgáltató technológiai váltással indokol, ám az íz- és...

Tőserdő – így születik újjá a Holt-Tisza ékszerdoboza

A már több évtizede működő Tősfürdőt és a természeti értékekben gazdag Holt-Tisza partot tenné vonzóbbá a látogatók számára a lakiteleki önkormányzat. A fejlesztés eredményeként...

Kezdődik az iskolaév – NAV-ellenőrzések egy hónapon át Bács-Kiskunban

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei a nyár végén sem pihennek, az aktuális ellenőrzéseket beharangozó adótraffipaxban is frissült, hogy hol számíthatnak arra a...

Már az árvalányhaj szárazságtűrő-képessége sem elég a Kiskunságban

A kiskunsági Fülöpháza mellett végzett megfigyelések lesújtó képet mutatnak a táj állapotáról. 2022 óta a vizsgált területek közel felén a füvek több mint 95...

Politikai fordulat küszöbén áll Bács-Kiskun? – mást mutatnak a Fidesz mérései, mint a nyilvános kutatások

Hónapok óta azon pörögnek a központi pártlapok és kormánypárti politikusok, hogy sehogy sem hozzák ki félméréseikben a nem kormányközeli közvélemény-kutatók, hogy nem a Fidesz–KDNP...

Baján Hornyák József lesz a Jobbik képviselőjelöltje a jövő évi választáson

A Jobbik sajtóközleményben jelezte, hogy Bács-Kiskun vármegye 6-os számú egyéni választókerületében (Baja és környéke) országgyűlési képviselőjelöltként Hornyák Józsefet indítja a 2026-os választáson. A közlemény kihangsúlyozza...

Hirdetés

Felkapottak

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...