Egy kedden késő este megjelent, a kormány ügyrendjéről szóló határozat szerint némiképp változik a kormányzati döntéselőkészítés. Szélesedik a Gazdasági Kabinet hatásköre, december 7-étől Nagy...
A tavaly megírt nemzetközi tanulói teljesítménymérés, a PISA eredményeit kedden tette közzé az OECD. Eszerint soha nem értek el olyan alacsony eredményt a magyar...
Hétfőn az országgyűlés kulturális bizottsága a kötelező éves beszámoló kapcsán meghallgatta Pintér Sándor belügyminisztert, aki válaszolt az ellenzéki bizottsági tagok közneveléssel kapcsolatos kérdéseire is.
Pintér...
Napenergia Plusz Program néven megjelent a 75 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívás, amely napelem és tároló együttes létesítésében támogatja januártól a bruttó elszámolásba kerülő...
Egy bejárati ajtó cseréje látszólag igazán nem tűnik nagy feladatnak, de azért okozhat némi fejtörést. Még ha találtunk is szakembert, aki magát a beépítést...
Az Európai Unió Bíróságán (EUB) november 30-án tárgyalták az Európai Bizottság (EB) kontra Magyarország peres ügyet, amelyben azt kell eldönteniük a bíráknak, hogy mekkora...
Habár nincs könyvillatuk, és nem lehet úgy igazán lapozni, az e-könyvek egyre nagyobb teret hódítanak, hiszen e-könyvek közül nem kell egyet vagy kettőt kiválasztani...
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter november elején jelentette be a minden eddiginél nagyobb, átfogóbb, Adaptive Hussars 2023 nevű hadgyakorlatot. A művelet során hatezer katonát és...
Péntek este jelent meg a Magyar Közlönyben, mekkora lesz a januári nyugdíjemelés. Akinek 2024 január 1. előtt állapították meg az ellátását, azoknál 6 százalékos...
Elsősorban Európa nyugati felén kísérleti jelleggel itt-ott bevezették már a négynapos munkahetet, hol nagyobb, hol kisebb sikerrel. Magyarországon is felmerült már, hogy lesz-e valaha...
Hét éve nem történt meg egy jogerős bírósági ítélet végrehajtása: egy Bugacpusztaháza közelében lévő vadászterület kapcsán jogerős bírósági és törvényszéki ítéletek születtek, amelyek megállapították,...