A megszállás akkor is megszállás, ha a nép ültette saját feje tetejére a megszállót – azt, aki hű csatlósai révén ontja szét a helyi és országos frekvenciákon, közpénzen fenntartott online csatornákon át, a maga szeszélyes dogmáját hirdető önkény szavait. Ahol ilyen vezérelv uralkodik, ott nincs helye az igazságnak, mert ellentart a hatalom – mely mindent maga alá akar gyűrni, és minden eszközzel azon van, hogy a már így is lejtős pályát még meredekebbé tegye a nép előtt — akár a magyar embereket összekötő nemzeti nyelvünk szétrombolása árán is, annak totális átpolitizálásával.
1956 októberében a fegyvertelen forradalmi ifjúsághoz csatlakozó tüntetők előbb a Magyar Rádió épületéhez vonultak, követelve, hogy olvassák be demokratikus követeléseiket – köztük a szabadon beszélő rádiót. Ezzel azt akarták kifejezni, hogy szabadítsák fel a nyilvánosságot a sötét politikai iga alól, amely alatt a Rádióból a párt hűbérbirtoka lett — ahol a hang már nem az igazságot, hanem a hatalom szolgálatát zengte, s ahol a szavak elveszítették méltóságukat, tisztaságukat és magyar lelkét.
Minden autoriter rendszer a (vezérelvének) lényegéből „történetellenes”, mert a történelmet áltörténelemmel helyettesítik és az évfordulókat politikailag ritmizált beszédekkel manipulálnak. S minél erősebb az abroncs szorítása, annál inkább szorul ki mindaz, ami egyéni, ami egyedi, amit a közösség saját erőfeszítésein át fogalmazott meg. És ebben rejlik mindennek a legszörnyűbb volta: hogy a megszálló aljas ravaszsággal a magyar nyelvet tette saját fegyverévé — saját szavainkkal uszít magyart a magyar ellen, miközben fertelmes ülepével ránehezedett a nyilvánosság minden csatornájára.
1956-ban nemcsak a Magyar Rádió épületét, hanem a magyar nyelvet is visszakövetelte magának a magyar nép az orosztól, akik idegenként, ócska szovjet politikájukkal verték bilincsbe a kelet-európai nemzeteket. És ettől felbátorodva a helyi párttitkárok berontottak vadászpuskáikkal az erdőbe és diktálni a rádióba.
Nincs már semmiféle határ a politikában; a lejárató folyamatos kampányoknak semmi más céljuk nincs, mint felkorbácsolni a tömegek legrosszabb énjét. Ez pedig nem más, mint mentális tömegpusztítás a magyarok ellen — közpénzből. A nyelvrablók csak mélyebbre és mélyebbre lökik a magyar nyelven zajló kommunikációt, sokkolóbbnál sokkolóbb, ostoba generált AI-képekkel és -videókkal szemetelik össze az életünket, s próbálják legyalulni még az illedelmes és az értelemre nyitott gondolkodás szándékát is.
Ha meg akarjuk őrizni 1956 szellemét és azok emlékét, akik életüket adták a Magyar Rádiónál — akiket az ÁVH gazemberei a halálba lőttek — akkor vegyük vissza népünk nyelvét a politikai vircsaftból. Ne hagyjuk, hogy azért ne használhassuk a magyar, a nemzet, a szabadság, a demokrácia, a népi, az urbánus, a szuverenitás, a polgár vagy a munkás fogalmakat, mert egy vacak náci, nyilas, bolsevik vagy más hamis politikus használta ezeket a szavakat. Mi miért ne használhatnánk annak optimista szándékával?
1956-ban a Magyar Rádiónál, amikor be akarták olvastatni az egyetemisták a 16 pontjukat, azt is követelték, hogy a magyar szavakat azok eredeti értelmében használja a sajtó.
Ez a követelésük ma is érvényes. És ez a gyakorlatban mit jelent? A megoldást régen kitalálták a működő országokban: a médiát, mint közszolgálatot az adófizetők tartják el meghatározott összeg ellenében, a szükséges szabályok mentén; annak műsoraihoz semmiféle pártnak vagy politikusnak nincs köze, akár hatalmon van, akár nem.
1956-ban a magyar nép szabadon beszélő rádiót is akart a szabadsággal együtt.
———
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.
Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a [email protected] címre.
