A tizenöt éves kecskeméti Ronkó Márknak mindene a foci, nagypályán és kispályán egyaránt űzi, és igen tehetséges: a KTE U15-ös csapatának ő volt a legjobbja az elmúlt szezonban. Az, hogy eddig eljutott és így teljesít, már csak azért is hihetetlenül elismerésre méltó, mert hatéves korában egy vírus megtámadta az egyik szemét, és emiatt szinte teljesen elvesztette a látását. Felnőtteknek is példamutató, milyen hihetetlen elszántságról és kitartásról tett és tesz tanúbizonyságot, futball iránt szenvedélye pedig minden nehézségen átlendítette. Szülei és edzője is küzdeni tudását dicsérték a KecsUP-nak adott interjúban. Márk nagy álma, hogy egyszer kipróbálhassa magát egy külföldi bajnokságban, a csúcs Anglia lenne számára.
A Ronkó név biztosan sokaknak ismerősen cseng a kecskeméti és környéki futballbarátok fülében: Márk édesapja, Zsolt a KTE-ben nevelkedett, több csapatban is játszott a megyei I. osztályban. A Városfölddel érte el legnagyobb sikereit: egy ízben megszerezték a bajnoki aranyérmet, ő pedig kétszer elhódította a gólkirályi címet. A futsalban is kipróbálta magát, játszott az NB I-ben és az NB II-ben is. Közel harminc éves pályafutás után akasztotta végleg szögre a csukát.
„Nagyon bíztam benne, hogy a gyerek követni fog” – vág bele történetükbe Zsolt, hozzátéve, eleinte nem is volt a dolog olyan magától értetődő. Márk ugyanis nem a focival kezdte pályafutását, hanem először a kézilabdát próbálta ki. Ez olyan szempontból nem meglepő, hogy a családban ennek a sportágnak is volt hagyománya, az apai nagypapa űzte, ő pedig nagy példakép volt (Márk második, Balázs keresztnevét miatta kapta). De a kéziedzéseken gyorsan kiderült – Zsolt nem titkolt örömére -, hogy Márk sokkal jobban szereti rúgni a labdát, mint dobni. Otthon, az udvaron is állandóan passzolgattak és gyakorolták a lövéseket.
„Az iskolában is folyton az járt az eszemben, hogy mikor focizhatok újra. Önbizalmat adott a foci, nagyon sok barátot szereztem” – mondja Márk.
Első klubja az UFC volt, ahol jól megtanulta az alapokat, több mostani csapattársával már ekkor is együtt játszott. Látszott, hogy ügyes, több tornáról elhozta a legjobb játékosnak járó különdíjat. Szülei úgy döntöttek, a továbbfejlődés érdekében átviszik a magas színvonalú utánpótlás-neveléséről ismert SC Hírös-ÉP-hez. Itt U11-es koráig játszott, és csapatával szintén nagyon szép eredményeket értek el, egy rangos nemzetközi tornán például másodikok lettek.
A Hírös-ÉP-nél viszont nem volt serdülőcsapat, így Márk a KTE-hez igazolt. Zsolt szerint ezzel teljesen új fejezet kezdődött életében, hiszen a lila-fehéreknél sokkal nagyobb a verseny és komolyabbak az elvárások is.
„Itt is gyorsan megmutatta a tudását, de meg kellett küzdenie a helyéért a csapatban. Szerencsére kiskora óta az a legnagyobb erőssége, hogy soha nem adja fel. Mindig adódtak előtte akadályok, de leküzdötte őket, és ez a rettentő kitartásának és a munkabírásának köszönhető, mind a mai napig. Akárhányszor a padlóra kerül, mindig feláll. Pedig egyszer – nem a KTE-nél – azt is megkapta, hogy belőle ‘úgysem lesz semmi’. Ám folyamatosan bizonyítja, hogy van helye a pályán, a csapatában” – tekint büszkén fiára Zsolt.
A szülők érzéseit akkor érthetjük meg igazán, ha elmondjuk, Márk min ment keresztül. Hatéves volt, amikor kiderült: gondok vannak a jobb szemével.
„Emlékszem, éppen készült az iskolakezdésére, az első osztályra és nagyon gyakran panaszkodott, hogy fáj a feje. A háziorvosunk többféle vizsgálatot javasolt, többek között szemészetet is. Végül egy magánrendelésen az orvos, miután megnézte Márk szemét, azt mondta: „anyuka, én itt már nem tudok segíteni’’, meg hogy ha nagy mázlink van, akkor nem vakul meg teljesen. Egyetlen szülőnek sem kívánok egy ilyen pillanatot” – idézi fel Márk édesanyja, Kovács Zsuzska.
„Kiderült, hogy a jobb szeménél a makula degeneratív elváltozásáról van szó (a makula – vagy sárgafolt – az éleslátás helye, ez az ideghártya-terület felelős a kép észlelésekor az éles látásért – a szerző). A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján a téma specialistája, dr. Maka Erika doktornő megállapította: nem veleszületett rendellenességről beszélünk, azaz nem az időskorra jellemző makula degeneráció figyelhető meg Márknál, hanem egy gyors lezajlású vírusfertőzés vitte el a látását. Hegesedést figyeltek meg a makulán, noha a látóidegei épek. Teljesen megdöbbentett, sokkolt minket a diagnózis. Kiderült az is, hogy a folyamatot már nem lehet visszafordítani, a műtét pedig sajnos rendkívül nagy kockázattal járna” – folytatja az édesanya. Hozzáteszi: a fertőzésnek semmilyen, a szemnél jelentkező tünete – pír vagy gyulladás – nem volt.
Mivel gyerekkorban az ilyen betegség nagyon ritka, és kevés a tapasztalat, az orvosok azt tanácsolták, próbálkozzanak a jó szem letapasztásával. Ám ezzel sem javult Márk látása, viszont az életminőségét nagyon hátrányosan érintette, így végül abbahagyták a ragasztást.
„Kilencven százalékos a látásvesztése. Ha a jó szemét letakarja, akkor hiába ülsz egy méterre tőle, csak homályosan látja az arcodat. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületénél egy eszköz segítségével megmutatták, ez milyen érzés lehet. Mintha egy hangyaboly lenne a szeme előtt, és néha azon felsejlik egy kis fény – azon kell megpróbálnia kilátnia. Majdnem elkezdtem sírni, amikor ezzel szembesültem. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy miután ilyen korán következett be ez a dolog, Márk agya megtanult jól alkalmazkodni, és ő a hihetetlen kitartásával kiválóan tudja kompenzálni ezt a hátrányát. Nem látszott és nem látszik azon, ahogy ír, olvas, és a focipályán is magabiztosan mozog. Azt mondták az orvosok, hogy sportolhat, sőt, jogosítványt is szerezhet. De elég hosszú időnek kellett eltelnie, amíg felfogtuk és feldolgoztuk ezt a dolgot” – emlékezik vissza Zsuzska.
Az viszont egy pillanatra sem merült fel az ijesztő diagnózis után, hogy Márk abbahagyja a futballt.
„Hét évesen az ember még nem fogja fel, hogy van egy ilyen betegsége. Először nem is volt semmi gond, de ahogy idősödtem, úgy kezdett bennem realizálódni, hogy azért ez így nem jó. A közlekedésben, tanulásban eleinte sok nehézséget okozott, főleg amikor már elfáradt, kiszáradt a szemem, és nem tudtam nyitva tartani, az órán odafigyelni” – veszi át a szót Márk.
Végül az egyesületnél javasoltak neki egy szemcseppet, ez nagyban segíti a mindennapjait. Kapott nagyítókat és más segédeszközöket is, ezek ugyancsak jól jönnek a tanulásnál, olvasásnál. Egy alapítvány segítségével pedig elkezdte gyakorolni a tíz ujjas gépírást (a „vakongépelést”). A sportorvosi vizsgálatokra szemészeti szakvéleménnyel a kezében megy, amely tanúsítja, hogy sportolhat.
Vajon látássérültként hogyan tudja felvenni a versenyt a többiekkel a focipályán?
„Nincs gond, nem tapasztalok hátrányt amiatt, hogy csak egy szemmel látok. Tudok fókuszálni a labdára és a társaimra is” – jelenti ki Márk egy tinédzser magabiztosságával. De édesanyja nem titkolja, azért voltak nagyon nehéz periódusaik is.
„Számára rengeteg dolog jóval több melóval jár, mint iskolatársainak, csapattársainak – nemcsak a sportban, hanem az élet minden területén. Egyszerűen többet kell letennie az asztalra. Lehet, hogy neki ez a keresztje. A túlkompenzálás két éve oda vezetett, hogy extrém szorongásai voltak, egyszer például kibukott belőle, hogy már egy hete nem aludt. Szerencsére a Pedagógiai Intézetben jól ismerik és szeretik is Márkot, hatalmas támogatást kaptunk tőlük. Egy sportpszichológushoz járt terápiára, aki szép lassan segített rendbe hozni a dolgait, és Márk érezhette, hogy nincsen egyedül. Mert egyszer, egy beszélgetés során elárulta, hogy nagyon magányos volt. Ez szíven ütött.”
Végül szép lassan minden rendbe jött. Az elmúlt bő egy év szuper jól sikerült Márknak, a futballpályán és a tanulás terén is kiemelkedően teljesített. Nagy élményt jelentett számára, hogy 2024 nyarán részt vehetett a Nemzetközi Gyermek Játékokon, amelyet a mexikói Leonban rendeztek. Több dél-amerikai csapat ellen játszott, Costa Rica ellen győztes gólt is rúgott. Idén nyáron a KTE U15-ös ezüstérmes csapatánál őt választották az elmúlt, 2024/25-ös szezon legjobbjának. Nem csoda: 9 gólt szerzett, egy kivételével minden alkalommal kezdő volt – főként jobbszélsőként és csatárként számítottak rá. Emellett játszott a ScoreGoal U15-ös futsalcsapatban (csapatkapitányként 12 meccsen 25 gól és aranyérem a vége) és az U17-esek között is (23 meccs, 20 gól). Sőt, megnyerte a városi és a megyei mezei futóbajnokságot is és sikeresen szerepelt az atlétikában is – olyannyira, hogy háromszor került az országos döntőbe. Nem mellesleg pedig felkészült a felvételire, és most már a Katona József Gimnázium tanulója.
„Iszonyú hosszú napjai, napjaink voltak. Kelés 6-kor, iskola, majd délután nagypályás edzés, kis pihenés, majd futsal edzés, vacsora, majd még tanulás, gyakran este 10-kor, 11-kor is. Matematikából különtanárhoz is járt, attól a tantárgytól félt, de nagyon jól sikerült a felvételije. Végigcsinálta, mert tényleg nagyon kitartó. Úgy érzem, most minden szempontból a helyén van. Szülőként is jó látni, hogy életvidám és szárnyal. A sport remek kereteket ad az életének” – mondja egy mosoly kíséretében édesanyja.
„A gólok mellett sok gólpasszt is adtam meg kulcspasszokat, nagyon jól éreztem magam a pályán. Az elején talán még nem voltunk összeszokva, de aztán minden jól ment és tökéletes volt a csapat” – összegez Márk is.
„Amit szélsőként a nagypályán mutatott, a kilenc gól és a sok gólpassz, az egy nagyon jó eredmény. Megbízható, érett játékot mutatott. Amiért még nagyon büszke vagyok rá, hogy az U15-ös futsal csapatban nagyon sokszor önzetlen módon adott gólpasszt. Az edzője is kiemelte, hogy figyel arra is, hogy a csapattársai át tudják érezni a góllövés örömét. Az U17-es csapatban kevesen voltak, ezért több fiatal is játszott, köztük Márk is, bejárták az egész országot. Sajnos nem sikerült a bennmaradás, a két év korkülönbség soknak bizonyult, de így is mindig emelt fővel jöhettek le a pályáról, végigküzdötték a meccseket. Márk házi gólkirály lett 14 évesen a 16-17 évesek között, ez szerintem egy óriási teljesítmény volt, nemcsak tőle, hanem az egész csapattól” – szakértő szemmel így látja az édesapa Márk elmúlt szezonját.
Természetesen fontos kérdés, hogy a tanulásban milyen nehézséget, hátrányt okoz neki a látásvesztése. A szakértői vélemény szerint nála inkább a szóbeli számonkérést kell előnyben részesíteni, de mint Zsuzskától megtudjuk, sokat küzdöttek azért, hogy a tanárok a gyakorlatban is figyelembe vegyék ezt az ajánlást.
„Volt, hogy meghallgattak, aztán elmondták, ők sajnos nem tudnak ezzel a dologgal mit kezdeni, túl sokan vannak az osztályban, hogy vele külön foglalkozzanak. Nyolcadikra jutottunk el odáig, hogy tolerálták az ő helyzetét.”
A szülők támogatják fiuk sportbéli terveit, de vallják, a tanulás sem szorulhat háttérbe, nem hanyagolhatja el iskolai kötelességeit. Egyértelmű, hogy Márknak nagyon jól be kell osztania az idejét, de úgy tapasztalják, etéren nincs semmilyen gond.
Felvetem, hogyan viszonyulnak Márkhoz kortársai, mennyire határozza meg szemproblémája a mindennapjait, baráti kapcsolatait?
„A csapatból és az osztályból talán mindenki tudja. Gyakorlatilag ha valaki ránéz, ez fel sem tűnik, főleg azért, mert a mozgásán sem látszik meg. Ezért aki nem ismeri, elcsodálkozik, vagy megdöbben, amikor kiderül, hogy látássérült, és ez annyira ‘hivatalos’, hogy van igazolványa a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségétől” – mondja az édesanya. A Bácsvakok egyesületétől egyébként voltak is az iskolában érzékenyítő foglalkozást tartani. Márknak is sokat segített, motiválta, amikor az egyesület irodájában látta, hogy a nem vagy gyengén látó emberek is tudnak dolgozni.
„Szeretne utat mutatni sorstársainak, nemcsak fiataloknak, hanem akár felnőtteknek is, akik esetleg úgy érzik, mivel nem épek, nem tudnak sportolni. Szeretné bebizonyítani, ez hogy igenis lehetséges, akár magas szinten is, sok munkával, küzdelemmel és kitartással elérhető, ne adják fel az álmaikat. Azt hiszem, az ő példája sokaknak inspiráló lehetne. Nem tudjuk, mire lehet képes, de reméljük, hogy az égiek is velünk lesznek, és értékelik ezt a sok munkát, amit beletett a futballba” – bizakodik Zsolt.
„Mi próbálunk neki minden lehetőséget, segítséget megadni, amikor és amiben szüksége van rá, hogy teljesüljön az álma. Ez nyilván sok energiát igényel, de szívesen megtesszük, mert látjuk rajta, hogy fontos neki a labdarúgás, és folyamarosan fejlődik. Szerintem sokat tud elérni, főleg futsalban. Úgyhogy kíváncsiak vagyunk, hogy mi lesz ebből a sztoriból” – összegez az édesapa.
De vajon Márknak mi lenne a csúcs? Hol látja magát öt-tíz év múlva?
„Szeretném, hogy a közeljövőben feljussunk a kiemeltbe, és ott rendszeresen játszhassak. A másik nagy célom, hogy megnyerjem a magyar bajnokságot, az NB I-et. A legnagyobb álmom pedig az, hogy Angliába mehessek egy nagy csapathoz.”
Az edző véleménye
„Márk egy nagyon jó állóképességű, csupa szív srác. Ha felmegy a pályára, számára csak a játék számít. Lendületes, nagy akaraterővel rendelkezik” – jellemzi játékosát Dócs Dániel, aki az U13-ban és U14-ben is foglalkozott Márkkal, és ettől a szezontól újra az edzője a KTE-nél (de figyelemmel követte az elmúlt bajnokságban is, amikor Torbavecz Tamás az U15-ösök legjobbjának választotta).
„Erővel mindig jól bírta, de most, hogy már mérem az edzéseken a futásteljesítményt is, az adatok megmutatják, hogy nagyon kitartó, és lassan fárad el. Fejlődött az agresszivitás és a csapatjáték terén is, és jó a lövőtechnikája. Nálam középső csatár volt, 9-esként játszott, kollégámnál szélsőként szerepelt, mindkét pozícióban megállja a helyét” – folytatja Dániel.
Márk látásvesztéséről természetesen ő és a csapat is tud. Az edző szerint talán a perifériás látásában zavarhatja minimálisan, de nem lehet észrevenni a játékában, hogy bármi is hátráltatná.
Dániel szerint jó a csapatuk, a cél az első három hely valamelyike a 12 csapatos bajnokságban.
