„Van-e élet a halál után?” – ezt a címet adták annak a kampány-beszélgetésnek, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök, Hajdú B. István nemzeti sztárkommentátor és Bognár György paksi sikeredző beszélgettek a magyar futballról. Valami oknál fogva biztosan, céljára azonban nem jöttem rá, a nagyfiúk asztalához odaengedték Petrovics-Mérei Andreát, az M4 Sport műsorvezetőjét is. Ha valamire, akkor arra választ kaptunk, hogy miért nem lehet ma Magyarországon szétválasztani a politikát és a labdarúgást. Természetesen az is kiderült, hogy a „nyugati pénzvilág” is felelős a magyar foci sikertelenségéért, Orbán pedig nehezményezi, hogy a sajtó nem szakmailag kritikus. Vélemény.
Csütörtökön nagy meglepetésemre találkoztam a hírrel: 20 órakor Orbán Viktor, Bognár György és Hajdú B. István beszélgetnek majd az M4 Youtube csatornáján – a magyar futballról. Annak az M4 Sportnak a közösségi oldalán, amely az MTVA nevű propagandaműhely egyik fellegvára – ott ugyanis még el lehet játszani, hogy a munkatársak valójában csak a sporttal foglalkoznak, s közel sem a kormány hűbéresei és kirakatemberei. Persze nehéz ezt komolyan venni úgy, hogy napról-napra ott virít a nemzeti konzultáció hirdetése a csatorna logója alatt – talán még nekik sem sikerül teljesen, de próbálkoznak.
Csütörtökön azonban Bognár és Hajdú B. is pontosan tudhatta, már tudnia kellett, hogy ezzel a beszélgetéssel „elveszik a szüzességüket”, és a műsor után nyíltan az egyre agresszívabb választási kampány részévé válnak. Végül az asztalnál ült Petrovics-Mérei Andrea is, akit azért így konferáltam fel a korábbiakban, mert a műsor előtt nem hirdették, hogy ő is szerepelni fog benne. Moderátorként hivatkozták rá, de ezt a szálat hagyjuk is – ez csak a körítés.
A beszélgetés elején a magyar-ír meccsről értekeztek, az emberarcú miniszterelnök úr még azt is elmondta, hogy a meccs után közel állt a síráshoz, de „a miniszterelnök mégsem sírhat”. Valószínűleg ezért másít adatokat a KSH, ezért nem akar jobban belemerülni a gyermekszegénységi adatokba Orbán, ezért nem foglalkozik nőügyekkel, pedofil ügyekkel és azzal, hogy a rezsime rekordgyorsasággal szakította ketté a nemzetet. Kellene-e ezekkel foglalkozni? Persze, persze, de egy miniszterelnök nem sírhat – hát hogy néznénk már ki? Ne is foglalkozzon ezekkel miniszterelnök úr, sírnak Ön helyett eleget az intézetis gyerekek és a kórházi vizsgálatokra hónapokat váró, beteg magyar emberek és hozzátartozóik.
Egy kicsit elkalandoztam, csak jó lett volna, ha ezekre is választ kapunk valamikor a miniszterelnök úrtól – tényleg, mikor lesz másfél órás, valódi interjú vele az országról? Persze, a foci azért mégis sokkal fontosabb, de lehet, hogy valakiket más dolgok is érdekelnének.
Orbán Viktor a beszélgetés során igyekezett hangsúlyozni, hogy néha szurkolóként, néha miniszterelnökként beszél. Egy kérdésre azt is felelte, hogy arról a bizonyos témáról csak szurkolóként tudna beszélni, de inkább nem teszi, mert azt senki nem úgy venné. Hajdú B. ezzel természetesen egyetértett – és én is. Bár az pontosabb megfogalmazás lett volna, hogy „persze, miniszterelnök úr, nyugodjon meg, még az ön szavazói sem gondolják komolyan, hogy véletlenül pont a választás előtt jött be ide szurkolósat játszani”.
Mielőtt ahhoz a részhez érnénk, amelyik a legjobban leírja a beszélgetés komoly(talan)ságát, kigyűjtöttem pár magáért beszélő Orbán-idézetet.
- „Itt egy nagy disznóság történt! A nyugatiak finom gyilkosok. Az európai futballkupák rendszeréből a mi régiónkat levágták. Úgy irányítják a pénzcsatornákat, hogy a nyugatiakhoz menjenek. A világ ellenünk van, a nyugati pénzvilág ellenünk van, nagyon nehéz így.”
- „Az állam nem tehet pénzt a profi futballba, csak a gyerekfutballba és az akadémiai rendszerbe talán.”
- A magyar bajnokságban Orbán szerint erőn felül teljesítenek a kiscsapatok. „Egy Puskás (Akadémia – a szerk.) is. Nekünk mi keresni valónk van a dobogó környékén? A dobogónak úgy kell kinézni, hogy Ferencváros, Újpest, Diósgyőr, Debrecen meg Honvéd” – mondta.
- „Sms-t váltottunk Rossival, magánjellegű volt, nem beszélnék róla. Az a dolgom, hogy segítsek. Az én dolgom, hogy a sportot, azon belül a futballt segítsem. A döntésektől távol kell tartani a politikát, mint a tűztől.”
A legtöbb magáért beszél, de csak hogy minimálisan reagáljak az elhangzottakra – nagyon jó kérdés a miniszterelnök úrtól: mi keresnivalója van „Orbánéknak”, tehát nekik, azaz a Puskás Akadémiának a dobogón? Hogy lehet, hogy véletlenül kinőtt egy stadion őfelsége kertjében? Egy-két kapavágás, jó pár adófizetői tízmilliárd és már ott is van a Puskás a dobogón. Ez hogyan történhetett meg, miniszterelnök úr, megválaszolná kérem? Talán „olyan távol tartották a politikát a döntésektől, mint a tűztől” és egyszerre kinőtt a hatalmas stadion és az ország egyik legnagyobb akadémiája a kertjében? A zsákfaluban?
Erre konkrétan nem kérdezett rá sem a „moderátor”, sem Hajdú B. István, ami persze érthető is, kellemetlen lehet, ha úgy megfegyelmez a főni, mint Rónai Egont. Meg amúgy is, Orbánt nehéz zavarba hozni kérdésekkel, maximum azt mondja, hogy legközelebb térjenek vissza erre a témára, majd sosem látják többé. Amúgy meg rohadjanak már meg ezek a nyugatiak! Hát hogy képzelik, még a fociban is hátráltatnak minket? Javaslom, hogy legyen Párizs vagy Barcelona az új Brüsszel!
Csak hogy az a kedves olvasó is magába szívja interjú hangulatát, aki velem ellentétben nem pazarolt el erre az életéből másfél órát:
- Orbán: Nehogy már előforduljon olyan, hogy holland iskolát követünk, hát kik ezek? Hát mi kétszer játszottunk vb-döntőt.
- Hajdú B.: Mondjuk ők háromszor.
- Orbán: De akkor is, hát nehogy már nekem idejöjjön valaki és elmagyarázza, hogy mi a futball! Hát hogy?!?! Hát hogy?!?!
- Petrovics-Mérei Andrea: De ez nem azért van, mert az elmúlt 40 évünk úgy sikerült, ahogy?
- Orbán: Az mindegy.
Most pedig következzék az a rész, amely után rögtön kikapcsoltam volna beszélgetést, ha nem akarok írni a témáról.
Bognár szerint „az akadémiának az lenne a lényege, hogy a grundot pótolja”, amivel egyet is értek. „Szerencse, hogy egy akadémia alapítója pont itt ül velünk” – reagált gyorsan Hajdú B., miközben Orbánra nézett. Ez már nem biztos, hogy valóban szerencsés eset, de mindegy, lépjünk ezen túl. Orbán előbb hosszasan, igen szerénytelenül magyarázta, hogy ennél azért jóval több szerepe van a magyar futballban, majd azt mondta, hogy azt a kérdést kell feltenni, hogy mi van a gyerekekkel. Nem, nem és nem, nem úgy – hiába gondolhatott mindenki bizonyos állami hiányosságokra az iskolákban és az óvodákban.
Bognár erre azzal reagált, hogy megváltozott a világ, a gyerekeknek sokkal több elfoglaltságuk van, részben az iskolai rendszer miatt. A miniszterelnök megfejtette, hogy akkor a gyerekek nem találkoznak ugyanabban az életkorban, ugyanazzal a szenvedéllyel a futballal, mint régen. Hajdú B. megkérdezte, hogy ez nem ugyanígy van-e a spanyoloknál és a németeknél is, amire Orbán egyszerűen válaszolt: nem tudja, de
ha ránéz a német játékosokra, akkor látszik, hogy jó néhányuk nem a kényelmes német világból érkezett, hanem egy olyan társadalmi helyzetből, ahol még van grund.
- Ugye nem arra utalt a miniszterelnök úr, hogy a magyar gyerekek közül nagyon kevesen élnek rossz körülmények között?
- Ugye nem arra utalt a miniszterelnök úr, hogy a magyarok jobban élnek a németeknél, ezért nem közelítjük meg őket labdarúgásban?
- Ezt már csak félve, de a Rónai-interjúban elhangzott cigány és magyar gyerek párhuzam után azért megkérdezem: ugye nem arra utalt a miniszterelnök úr, hogy a németeknél több színesbőrű is játszik (a magyar csapatban is szerepel fekete játékos, nevezetesen Nego, aki az írek ellen az egyik legjobbunk volt), akik pedig egytől-egyig rossz társadalmi helyzetben éltek?
A miniszterelnök kiemelte: erőfeszítéseket kell tenni az iskolákban és az óvodákban! Nem, nem, és nem. Megint nem úgy, hanem azért kell erőfeszítéseket tenni, hogy már ezekben az intézményekben szenvedélyesen rúgják a bőrt a gyerekek, még a klubfutball előtti években.
A végén pedig jött a kegyelemdöfés. Hajdú B. (aki az interjú során az én megfigyelésem szerint egyre inkább megelégelte a hajlongást, többször belevágott a miniszterelnök szavába, valamint olykor kritikus kérdésekkel is illette) megkérdezte Orbánt, hogy mit gondol a sportsajtóról. Nem tudom megfejteni a kérdés miértjét. Talán a miniszterelnöknek szóltak, hogy sokan elégedetlenek, amiért még focimeccseken is belehazudnak a pofájukba, és ezt tisztáznia kéne a bizonytalanok felé. Vagy csak egyszerűen egy szaftos jutalomfalatot akart begyűjteni az M4 a folyamatos pitizésért. Mindenesetre feltették, Orbán pedig „tüdőn lőtte” őket.
„Nem tesz jót, ha nem vagyunk szakmailag kritikusak” – mondta a miniszterelnök. Úgy is mondhatta volna, hogy „bátrabban, elvtársak, bátrabban”. Életkoromból adódóan nem akarok Kádározni, de ezt a sztorit még én is hallottam.
Értik, nem tesz jót, ha nem vagyunk szakmailag kritikusak. Orbánnak is szólhattak, hogy a vb-selejtezőről való kiesés után egyetlen negatív kritika sem hangzott el az M4 Sport stúdiójában. Lehet, hogy Orbán is hallotta utólag, amikor Hajdú B. az ír tizenegyest megelőző szabálytalanságra azt mondta: „vegyük úgy, hogy ezt nem láttuk”. Pedig láttuk, kommentátor úr. Mindannyian láttuk. Nagyon rossz volt látni, de nem fogok úgy tenni, mintha nem láttam volna. Vagy ők így tesznek, ha bármi olyat látnak, ami nem tetszik nekik? Ez azon dolgok egy nagyon kis szelete, amelyekből már elege van a magyarok sokaságának. Vagyis elegünk van, én sem vagyok kivétel.
Lehet, hogy az M4-esek csak túlbuzgóak, és nem is kaptak ilyen utasításokat. Lehet, hogy a miniszterelnököt is zavarja ez a fajta önkényes szolgalelkűség, hogy már a nem közvetlen csatlósai sem mernek egyetlen kritikus gondolatot sem megfogalmazni semmiről, ami magyar. De ezt maga Orbán építette fel, ezt ő is jól tudja. És persze az is lehet, hogy nem zavarja, csak éppen eljátssza az átlagembert. Sosem volt kevésbé aktuális tőlük, hogy „aki magyar, velünk tart”. És miniszterelnök úr, hogyan lehetne szakmailag kritikus az egyik politikai termékével, játszóházával, azaz a magyar labdarúgással az a csatorna, ahová éppen kedve támadt bemenni kampányolni, s füttyszóra ugrott is egy egész stáb?
„Van-e élet a halál után?” – nos, azt hiszem 2026-ben is aktuális lehet a kérdés a miniszterelnök úrnak, ugyanis ha ezt a meccset így élte meg, akkor mi vár szegényre áprilisban? Akkor talán már a sírást is megenged(het)i magának.
———
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.
Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a [email protected] címre.
