A Nexus és a Hamisítók két teljesen eltérő tematikájú könyv, két egymástól különböző szerzőtől – és mégis összeköti őket az információ feldolgozásának módja. Yuval Noah Harari és Gárdos Péter könyve húsbavágóan érint bennünket, a gondolkodásunkat, a világról eddig megtanultakat, a történelmet, a demokratikus működést, a társadalmi kapcsolatainkat, vagy éppen azok baljós szétesését.
A kőkorszaktól az MI-ig
Yuval Noah Harari történész, filozófus, akinek nem kevesebb a fő küldetése, mint hogy nyilvános párbeszédet kezdeményezzen a világ előtt álló legfontosabb globális kihívásokról és a lehetséges megoldásokról. Ezek között kiemelt helyen szerepel, hogy mit tesz velünk a mesterséges intelligencia (MI), másként szólva ez a szervetlen hálózat. Melyről már ma is tudjuk, hogy az emberrel ellentétben a számítógépes hálózatok szünet nélkül képesek „dolgozni”, számolni, szövegeket összerakni, értelmezni hatalmas számhalmazokat, interjúkat készíteni – amivel élnek is a bankok, az online kereskedések, a kutatók, a pénzpiaci szereplők, a katonák, a politikusok és a csalók is.
A Nexusban Harari izgalmasan fejti ki, kétség sem férhet hozzá, hogy napjainkban zajlik az emberiség történetének legnagyobb információs forradalma. Megítélése szerint ez a változás sokkal nagyobb léptékű, mint a könyvnyomtatás volt, amely tudományos forradalomhoz vezetett, vagy az újság és a rádió, melyek révén – a nyugati világ megtapasztalhatta – a modern demokráciát.
Az MI azonban mást is vetít elénk. Harari szerint ugyanis létezhet egy rosszabb forgatókönyv is. Mai tudásunk alapján a majmok, a patkányok, az emberek és más szerves földi lények az egyedüli tudatos lények az egész univerzumban. Most azonban létrehoztunk egy másféle, nem tudatos, ám rendkívül erős intelligenciát – olyat, amely nemcsak fáradhatatlan, hanem tévedhet is, és mégis képes lehet a szerves és érző tudat fényét is kioltani.
Mint látjuk, egyesek sötétebben látják a jövőt, mások reményüket fejezik ki abban, hogy az emberiség valahogyan átvergődik az MI forradalmán. Ezért – üzeni Harari – olyan intézményekre van szükségünk, amelyek nemcsak a kapzsisághoz és a gyűlölethez hasonló emberi gyengeségeket képesek kiszűrni, hanem a radikálisan idegenszerű hibákat is. És ez nem technológiai megoldás. Ez politikai kihívás.
Hihetünk-e a saját szemünknek?
A másik szerző, Gárdos Péter önéletrajzi ihletésű regénye úgy kapcsolódik az információ kérdéséhez, hogy rámutat: ha úgy akarjuk – vagy ha ez a politikai szándék –, akkor az igazság helyett minden szubjektív és érdekvezérelt konstrukcióvá válhat.
Az 1971-ben játszódó regényben Goldstein Balázs fiatal, ambiciózus rendezőként csöppen a magyar Filmhíradó kulisszák mögötti világába. Azt hiszi, az igazság nyomába eredhet, de hamar rá kell döbbennie: itt a valóságot nem rögzítik, hanem megalkotják. Csakhogy akkor mi is a valóság?
Az olvasmányos stílusban írt könyvből kiderül, hogy főhősünk nemcsak a szakma mesterfogásaival találkozik, hanem a szándékos hamisítással is. Goldsteinnek egy 1919-esnek hazudott, valójában azonban 1971-ben, Budapesten leforgatott filmnegatívból kell filmet készítenie. A lelkes fiatal közben megismerkedik egy másik rendezővel, a szeszélyes, nagyvilági életet kereső és csillogóan tehetséges Pierre-rel. Autós és szenvedélyes barátságuk során azonban Goldsteinnek rá kell jönnie: maga is aktív részesévé vált a kádári propaganda és manipuláció világának. Gárdos Péter a 2025-ben megjelent könyvében, a Hamisítókban aligha találhatott volna aktuálisabb témát a hírhamisításnál.
Hihetünk-e a saját szemünknek, amikor a valóságot elferdítve vágószobákban rakják azt össze – netán a mesterséges intelligencia szervetlen eszközével?
Ha Olvasónk még az utolsó pillanatban venne könyvet a karácsonyfa alá, és hajlamos úgy olvasni a történelemről, hogy abból kérdéseket fogalmaz meg a jelenünkre vonatkozóan, akkor szerintem mindkét szerző könyve jó választás.
