A magyar mérnöktársadalom nem fél. Nem félt a csöndben, és nem fél most sem, amikor végre van oka megszólalni – állítja Facebook-posztjában Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) elnöke. Aki szerint ha ez megtörténik, akkor a talmi illúziók elvesztése nem vereség lesz, hanem megtisztulás.
Egy nappal a Tisza kétharmados választási győzelme után Wagner Ernő, a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) elnöke egy Facebook-bejegyzésben, Balzac Elveszett illúziók című regénye útján analogizálta Magyarország jelenlegi helyzetét. Azt írta:
„Balzac regényének világa nem egyetlen nagy bukás története. Inkább annak a lassú kijózanodásnak a krónikája, amikor egy tehetséges, reményekkel teli ember rádöbben: nem ugyanaz az ország, nem ugyanaz a közeg, nem ugyanaz a rend várta, mint amelyet elképzelt magának. Lucien de Rubempré nagy várakozással indul el, és útközben nem egyszerűen vereséget szenved. Ennél többet veszít: az illúzióit.”
Ezután Wagner felidézte, amikor létrejött az építési és beruházási tárca, majd annak folytatásaként az Építési és Közlekedési Minisztérium, sokan joggal remélték, hogy végre valódi szemléletváltás következik. Ezt a bizakodást viszont csalódás követte, mert nem vették eléggé figyelembe a szakembereket a tervezés folyamatában. Szerinte a döntések logikája maradt centralizált, a szakmai szempontok továbbra is többnyire utólagos igazolásként jelentek meg, nem valódi alakító erőként.
Az MMK elnöke ezután többek között kifejtette, a mérnöki tudás nem ott kapott helyet, ahol a legnagyobb szükség lett volna rá: az elején. Pedig a mérnöki munka szerinte nem utólagos díszítés, nem aláíró szerep, nem statisztaszerep. „A mérnök nem azért van jelen egy ország működésében, hogy az elkészült döntésekhez műszaki lábjegyzetet fűzzön. A mérnök ott válik igazán nélkülözhetetlenné, ahol még lehet arányt tartani, kockázatot csökkenteni, hibát megelőzni, jövőt tervezni” – írta a bejegyzésben.
Wagner Ernő a bejegyzésében azt is írja: „ezen a ponton nekünk magunknak is fel kell tennünk a kényelmetlen kérdést: miért hallgatott eddig a Magyar Mérnöki Kamara?”. Majd rögtön meg is válaszolja azt, kijelentve, hogy a megoldás nem a közöny, és nem is a gyávaság, a kamara ugyanis közvetlen politikai tevékenységet nem folytathat, de nem is az a dolga.
„Érdekvédelmet azonban igen, és azt nemcsak joga, hanem kötelessége is gyakorolni. Csakhogy volt egy időszak, amikor minden szakmai köztestület láthatta, milyen ára lehet annak, ha a hatalom a kritikát nem partneri jelzésnek, hanem ellenséges fellépésnek tekinti. Láttuk, mi történt másokkal. Láttuk, mi lett az orvosi kamara sorsa.”
A valódi kérdés ezért az MMK elnöke szerint az, hogy a mérnöki tudás végre oda kerül-e, ahová tartozik: a döntések elejére. Mert szerinte ez a kérdés ma az építésgazdaság egészének sorskérdése. „Mert ahol a mérnök csak végrehajtó, ott a hibák később és drágábban jelennek meg. Ahol a mérnök partner, ott a rendszer előbb tisztul, a beruházás jobban előkészített, a közpénz kisebb kockázattal mozog, az ország pedig biztosabb alapra épül.”
Wagner szerint tehát most tehát nem hallgatniuk kell, hanem világosan fogalmazni: elvárják, hogy a szakmai kamarák autonómiája ne legyen politikai alku tárgya, a szakmai érdekképviseletnek nem szabad gyanússá válnia pusztán azért, mert kritikát fogalmaz meg. Egy szakmai kamara megszólalása pedig nem lehet casus belli, mert a kritika nem hadüzenet. A józan ellenvetés ugyanis nem rombolás, hanem szolgálat. „Egyszerűbben szólva: ezt a helyzetet végre el kell hinni abban a József Attila-i értelemben is, hogy érted haragszom, nem ellened. És ki kell mondanunk azt is: elvárjuk, hogy a Magyar Orvosi Kamara visszakapja azt az autonómiát és intézményi megbecsülést, amely minden felelős szakmai köztestületet megillet” – fűzte hozzá.
Az MMK elnöke végül a posztját a következőkkel zárja:
„A magyar mérnöktársadalom nem fél. Nem félt a csöndben, és nem fél most sem, amikor végre van oka megszólalni. Ha ez megtörténik, akkor a talmi illúziók elvesztése nem vereség lesz, hanem megtisztulás. És akkor szakmai közösségünk feladata sem kisebb, mint mindig volt: nem sodródni az árral, hanem medret adni neki. Az áradat is szabja a medrét.”
Wagner Ernő teljes bejegyzése az alábbi linken olvasható!
