A kormány által Kecskeméttől elvont szolidaritási adó hozzájárulás a városi költségvetés egyik legfájdalmasabb kieső tétele. Különösen akkor, amikor mindenki látja: ezeknek a milliárdoknak könnyen lehetne helyet találni az egyre romló közlekedési, kulturális és szociális infrastruktúrában.
A szolidaritási adó olyan kormányzati elvonás, amelyet nemcsak az ellenzéki városvezetők kifogásolnak – többen pert is indítottak a rendszer ellen –, hanem fideszes polgármesterek is szóvá tesznek. Igaz, kevesen vannak, és ők is csak halkan beszélnek róla, nem csupán azért, mert feltétlen lojalitással viseltetnek a miniszterelnökük iránt, hanem azért is, mert gyorsan felerősítenék a nyilvánvalót: már nem egy pótolható csavarról van szó az önkormányzati fogaskerékben, hanem rendszerhibáról. Aligha gondolták volna korábban, hogy a kormány fejőstehénként tekint majd a legnagyobb – köztük fideszes – városokra, ami mára szemmel láthatóan nyűgös teherré vált a településvezetők számára. Nem véletlen tehát, hogy az évről évre növekvő sarccal Szemereyné Pataki Klaudia polgármester is úgy van, mint Orbán Viktor a Beneš-dekrétumokkal: csak ne kelljen beszélni róla, hiszen a Fidesz politikájának alapjait érinti.
Orbán Viktor pártjának ugyanis az önkormányzatok jelentették az egyik alapját, mert aligha lett volna 2010-ben kétharmados többségük, ha 2006-ban a jobboldal nem tarolja le az országot, és a Gyurcsány–Bajnai-ellenes népítélet helyben nem söpri el a szociálliberálisokat.
2010 után azonban a Fidesz nem megerősítette az önkormányzatiságot, hanem – az addig felhalmozott adósság (amelyet egyaránt szocialista és fideszes városok hoztak össze) állami átvállalásának fejében – számos feladatot és forrást vont el.
Az államot viszont olyannyira központosították, hogy közben a kassza is kiürült, és nem nagyon maradt más választás: tovább sarcolták a még szabad forrásokkal bíró önkormányzatokat. Ebben a szellemben vetették ki 2017-ben a szolidaritási adót a leginkább iparosodott városokra. Ezt azzal indokolták, hogy az erősebbek segítsék a kevésbé fejlett településeket, ami elsőre felvilágosult gondolkodásnak tűnt. Időközben azonban kiderült, hogy az országon belüli egyenlőtlenségek egyáltalán nem csökkentek. Nem véletlen tehát, hogy a polgármesterek elkezdték kérdezgetni: mutassa már ki a kormány, milyen elosztás szerint kerül visszaosztásra a szolidaritási hozzájárulás.
A leghangosabb fideszes polgármester Cser-Palkovics András volt, aki többször is kifejtette nemtetszését a központi elvonással szemben, de idővel elhalkult. Szemereyné Pataki Klaudia kétszer szólalt meg az adó kapcsán a helyi nyilvánosság előtt, akkor azonban elég világosan fogalmazott, és ismerte el, hogy a város számára súlyos tehertételt jelent a szolidaritási hozzájárulás. Először 2024 őszén beszélt róla, éppen a polgármesteri programjának ismertetésekor, akkor azt mondta: „Lassan nem sok döntési kompetenciánk marad itt az épület (Városháza – a szerk.) falain belül.”
Másodszor 2025 végén került szóba az ügy, amikor a közgyűlés arról döntött, hogy fejlesztési hitelt kell felvennie a városnak a beruházások érdekében. Ekkor Szemereyné így fogalmazott: „Kétségtelen, ha nem kellene befizetni az államnak a szolidaritási hozzájárulást, akkor most nem lenne szükségünk a hitelre.” Az 5,7 milliárd forintos hitelből egyébként – amelynek felvétele már folyamatban van – utakat, járdákat, kerékpárutakat, parkolókat, a futballstadion tetejét és a közvilágítást tervezi fejleszteni az önkormányzat.
A kormány külön rendeletben mondta ki, hogy a szolidaritási hozzájárulással szemben az önkormányzatokat nem illeti meg jogvédelem – a Kúria visszaszólt
A központi elvonás ügye folyamatosan napirenden van, hiszen több ellenzéki polgármester pert indított, jogtalannak tartva az évről évre növekvő sarcot. Emellett azért is, mert maga az illetékes miniszter, Navracsics Tibor is elismerte a rendszerhibát 2025 őszén, amikor egyeztetésre hívta az önkormányzati szövetségeket „azokról a problémákról, amelyek kezeléséhez az önkormányzati törvényen változtatni kell”.
Most pedig azért került a politikai viták középpontjába, mert a kormány egy kedd este meghozott – veszélyhelyzeti – kormányrendelettel kimondta: a szolidaritási hozzájárulás ellen az önkormányzatokat nem illeti meg jogvédelem. Tömegek nem fognak emiatt utcára vonulni Magyarországon, de az ügy súlyát jelzi, hogy a kormánykritikussággal nem vádolható Kúria is osztja azoknak az alkotmányjogászoknak és ügyvédeknek az álláspontját, akik szerint a rendelet alkotmánysértő. A kabinet ugyanis alacsonyabb szintű jogszabállyal avatkozott be bírósági ügyekbe, ráadásul visszamenőleges hatállyal.
Háború ide vagy oda, láthatóan a kormánynak nagy szüksége van erre az elvont adókra . Budapesttől két évre visszamenőlegesen összesen 123 milliárd forintot szedne be az Orbán-kormány. Kecskemét nem volt renitens, évről évre befizeti a rá eső adót, amely 2020-ban még 1,4 milliárd forint volt, mára azonban 7,6 milliárdra emelkedett. De nem örülhet a közel 30 ezres, szintén fideszes vezetésű Kiskunfélegyháza sem: idén mintegy 924 millió forint szolidaritási adót fizetnek, míg a szintén kormánypárti Baja 881 millió forintot utal át.
Csak a karaván után
A kecskeméti kormánypárti politikusok, ha az ellenzék kezdeményezésére vita alakul ki a szolidaritási adóról, azzal védekeznek, hogy a kormány más tételeken keresztül visszaadja ezt a pénzt Kecskemétnek. A kényszerű hitelfelvétel, az autonómia szűkítése, a növekvő elvonások és a leépülő infrastruktúra nézőpontjából aligha védhető ez az érvelés, és ideális állapotként élik meg a Fideszen belül.
Ez a kommunikáció az a fajta kaméleonszerű összevisszanézés, amelyet a Beneš-dekrétumok ügyében látunk a durván magyarellenes decemberi Btk.-módosításban, mely értelmében, aki megkérdőjelezni a dektrétumokat, fél év börtönt kaphat. Miközben a Fidesz magát rendre a határon túli magyarok egyedüli védelmezőjeként mutatta be az elmúlt években, kiderült, hogy Orbán Viktor számára sokkal fontosabb Robert Fico euroszkeptikus szövetsége az uniós politikai küzdőtérben, mint az, hogy a felvidéki magyarok (és németek) védelmében hazai és nemzetközi szinten konfrontálódjon.
Nem meglepő, hogy a mamelukok nem szólalnak fel semmiféle jogtiprás, sem más rendszerhiba ellen: felettük a miniszterelnök uralkodik, és abban bíznak, hogy bármennyire is népszerűtlen a főnökük, képes lesz a hatalmi székén túl élni, mert mindenük, amijük csak van, tőle származik.
———
A Vélemény rovatunkban megjelent írások nem feltétlenül egyeznek a szerkesztőség álláspontjával. A tartalom megtartása mellett ezeket az írásokat jogunkban áll a jobb olvashatóság érdekében megszerkeszteni.
Van véleménye? Szeretné másokkal is megosztani? Írjon nekünk a [email protected] címre.
